A hangulat az idő előrehaladtával jobban és jobban fokozódott. A Tankcsapdát már jelentős tömeg várta, és nem kellett nagy erőfeszítéseket tenniük, hogy a közönség aktivizálja magát. Azért azt be kell látnunk, hogy a Tankcsapda már eljutott arra a pontra, amikor már majdnem teljesen mindegy mit tesznek a színpadon, azt ováció, sikítás és eget döfködő rockvillák ezrei fogadják. Elnéztük Lukácsnak, hogy inkább üvölt mint énekel, még azt is, hogy egy számot csak másodszorra sikerül elkezdenie, mert mindezek ellenére akkora életet vitt az érdi éjszakába, amire nagyon kevesen képesek!

Köszönjük Depresszió, köszönjük Tankcsapda!