Ugródeszka  - online zenei folyóirat  
Archívum
 
 
Szakbarbár
  Égi kávéház - Pilinszky és József Attila versek újragondolva  
 

Hogy őszinte legyek, nem szeretem a megzenésített verseket. Ennek több oka lehet, pontosan nem tudom mi az. Talán, hogy egy zenekartól saját mondanivalót várok. Vagy épp az is lehet hogy egész egyszerűen még nem hallottam igazán jól megzenésített verset, eddig. De mivel itt nem zenekarról van szó, sokkal inkább egy „projektről”, ezért amikor az albumot hallgattam, megpróbáltam ezt az előítéletet félre tenni. A második szám után tök mindegy volt, mit gondoltam eddig. Zenehallgatáskor két eset lehet amitől kiráz a hideg: az egyik ha valami nagyon rossz, a másik pedig ha az a valami eszeveszett jó. Márpedig az Ülni, állni, ölni, halni című költeménynél az én hátamon fel alá táncolt a hideg, abszolút pozitív értelemben. Először nem nagyon ért a szó, de egy kritikának az a lényege hogy elmondjam mit gondolok. Szóval olyan érzés, mint amikor ülsz egy színházban, a színész(nő) elkezd énekelni és legszívesebben felpattannál és teljes erőből tapsolnál mert a lelkednek énekel, de nem teheted, mert nem zavarhatod meg az előadást, és ez a kettős állapot kínoz perceken át. Ez volt az első benyomás…

Aztán hagytam ülepedni, és végül többszöri meghallgatás után arra jutottam, hogy engem az egész album hangzásvilága kicsit a 80-as évek magyar rockjára emlékeztet. A mai világban öröm olyan zenével találkozni, ami igazán kidolgozott, nem négy akkordból áll, és eléri azt hogy ne csak szóljon, hanem oda is figyeljek rá. Találkoztam azonban olyan apró effektekkel, amik nálam nem érték el a kívánt hatást, gondolok itt a Bár színem feketében megszólaló „Darth Vader”-re.

Összességében azt kell mondjam, az album hallgatható, rendkívül élvezetes, bár ez nem az a stílus amit el tudok képzelni, hogy reggeltől estig dübörög a hifiből, ráadásul sajnos országunkban elég kicsi az a réteg, aki az efféle muzsikát igazán értékeli. Készítői rendkívül tehetséges művészek, és a helyükben meg sem állnék a legközelebbi színházig…

 

Az album ingyenesen letölthető a http://egikavehaz.uw.hu/ címről!

 
  Előző
2
 
 
Színpadi hangfal
 
Interjú | Szakbarbár | Csináld magad | Kifutó | Koncert | Interaktív | Galéria | Apró | Archívum | Kapcsolat | Partnerek