Meg lehet kövezni, de én nem szerettem a Kispál és a Borzot. Valószínűleg ezért a kijelentésemért sokan már sarkon is fordulnátok, de kérlek ne tegyétek! Ha ott voltatok a koncerten akkor azért érdemes elolvasni röpke gondolatmenetemet, hogy eldöntsétek mennyire kaptam reális képet arról amit átéltetek, ha pedig nem voltatok ott a Kispál búcsú buliján, akkor itt az ideje átélni az élményt!

Megjelent ugyanis a Napozz Holddal címet viselő film a Kispál és a Borz búcsú koncertjéről. Mivel ez egy meghatározó esemény a magyar zene életében, úgy gondoltuk, hogy megérdemli hogy egy teljes rovatot szenteljünk neki tiszteletünk kifejezésére.

A film keretes szerkezetét adja, hogy a koncert legvégével kezdődik, amikor a zenekar és vendégszereplői a közönségnek hátat fordítva, ezáltal velük egy közös fényképet készítve fejezik be a 23 éves pályafutásukat. Kicsit elgondolkodtató számomra, hogy 23 év alatt mit lehet elérni… Ugyanis a Kispál és a Borz a születésem évében alakult. Velem együtt cseperedett, fejlődött és nőtte ki magát egy fogalommá. Ők elérték azt, ami nekem (és számos embertársamnak) továbbra is csak egy álom.

Ezt a gondolatmenetet tovább fokozta a következő képsor, amelyben egy repülőn ülve közelítünk a mezőről a Sziget felé. Számomra ez a képsor egyértelműen azt sugallja, hogy a semmi közepéről indulva is el lehet érni a céljainkat, meg lehet valósítani az álmainkat.

Szóval minden elismerésem a filmet készítő művészeknek, mert zseniális megoldásokkal tették érdekessé és változatossá a látványvilágot. Olyan érzésem is volt, mintha minden számot más ötletgazda varázsolta volna a vászonra. A személyes kedvencem a próbatermi felvételek keveredése a koncertvideókkal, továbbá a rajongók telefonos/kamerás felvételeinek bevágása volt, amelyek egy az egyben visszaadják a tömegben zajló őrületet és eufórikus állapotot. Az i-re a pontot a vetítés szervezése tette fel. Az által, hogy egy adott időpontban az ország számos területén egyszerre vetítették le a filmet, a mozik unalmasságát felpezsdítve koncerthelyszínekké varázsolták a mozitermeket.

Egyetlen dolog volt, amit „hibaként” véltem felfedezni, mégpedig a „támad akkor olyan sötét”-re támadó sötétséget, ami a filmben igazából nem történik meg mert a próbáról készült videó került bele. Így ha nem tudnám mi történt valójában a Sziget nagyszínpadán, a filmből ez abszolút nem derülne ki. Ez az apró baki azonban eltörpül a filmben rejlő zseniális megoldások és óriási elszólások mellett, mint például: „a Bandi se tud Máté Péterezni” vagy a „de rajz szakra olyanok ritkán járnak, akik ilyen igazi mittomén milyen TSZ parasztlányok” vagy az óriási önkritikát gyakorló kijelentés: „unalmas lesz három versszakon keresztül ez a csörömpölés”.

Ami fura volt az egészben, hogy Lovasi nem részeg a koncerten. Persze a hiányérzetért kárpótolt néhány a filmben felbukkanó interjú részlet, ahol hozza a formáját, de a koncerten még Ő is belátta, hogy ilyen józan koncertje még sosem volt. Pedig lehet, hogy ha lett volna, plusz egy rajongója lehetett volna a személyemben, bár ez neki nem oszt nem szoroz. Sebaj, talán majd ha visszatérnek. Mert abban biztos vagyok, hogy a több ezer Kispál rajongónak kavarog kérdőjel az agyában: Vajon lesz még folytatás?