| |
Így szilveszter után mi is lehetne a legkézenfekvőbb cikk, mint egy maximálisan tudományos kutatás arról hogy melyik a legalattomosabb alkoholfajta, amit egy buli alkalmával elfogyaszthatunk. Mielőtt belecsapnánk a lecsóba, érdemes leszögezni, hogy a teszt kizárólag kutatási céllal készült, és ellenőrzött körülmények között zajlott. SENKI ne próbálja meg utánozni, mert súlyos következményei lehetnek.
Kísérletünkben 6 önkéntes vett részt, akik mind különböző alkoholokat fogyasztottak egy egész éjszakán át, és megfigyeltük viselkedésüket. Az alanyokat kiemeltük természetes közegükből (azaz nem otthon ittak), mindenkit egy úgynevezett buliban hagytunk magára, az év legrészegebb napján, december 31-én, és megfigyeltük szociális viselkedésüket. A kísérlet este 8-kor kezdődött.
Az 1. alany sört fogyasztott, méghozzá dobozosat. Átlagosan megfigyelhető, hogy a sör fogyasztása az idővel arányosan egyre csökkent. A kísérlet első órájában rögtön 4 dobozzal is elfogyasztott, azonban az idő előrehaladtával a 4. órára már csak óránként 1 dobozra volt képes. Tünetei a megnövekedett jókedv, és a saját megítélése szerint egyre jobb énekhang volt. Alanyunk hajnali 2 órára még tökéletesen érthetően beszélt, de már igencsak támolygott, így hajnali 3-ra a fáradtság úrrá is lett rajta és elaludt. Másnap enyhe fejfájással, és erősen kiszáradva ébredt. A mérlege 13 sör volt, ami 3,25 dl tiszta szesznek felel meg.
A 2. alany minőségi házi bort fogyasztott, melynek köztudottan némileg nagyobb az alkohol tatalma mint az üveges boroknak. Az elfogyasztott mennyiség az idő múlásával nem változott, átlagosan fél liter óránként. Ez a mennyiség elég volt ahhoz hogy 11 órára tökéletesen énekeljen, és kicsit folyékonyabban beszéljen az átlagnál. Mivel a bor fogyasztása nem álmosít annyira mint a sör, ezért egészen hajnali 5-ig tudta tartani magában a lelket, és egyértelműen szórakoztatta a többi alanyt. A felvételek tanulsága szerint ugyan az ő emlékezete olyan 2 óra magasságában egyszerűen kikapcsolt, de az autópilóta így is kellemes, társasági lényt varázsolt belőle. Az éjszaka folyamán enyhén pirosra festett egy falat, így komoly takarításra számíthatott másnap. Másnap erős fejfájásra panaszkodott, és jó 8 óra kellett mire újra egészségesnek érezhette magát... Mérlege 4,5 liter bor volt, mely 4,95 dl tiszta szesznek felel meg.
A 3. alany tisztán pezsgőt fogyasztott egész este, így már korán tudta, hogy ez nem tarthat túl sokáig. Este 10 óra körül a 2. üveg pezsgő elfogyasztása után előtört belőle a kalandor szellem, és a fejébe szállt buborékoktól és bátorságtól vezérelve elindult felfedezni a környéket. Legközelebb éjfélkor láttuk az alanyt, amikorra már a 3. üvegen is túl volt, és látszott rajta hogy a pezsgő nem csak a kalandort, hanem a törpe vízierőművet is előhozta belőle, tehát az útvonalát másnap akár követni is lehetett volna, úgy mint ahogy azt Dorothynak mondták anno: Kövesd a sárga utat. Másnap rémisztő fejfájásra és totális filmszakadásra ébredt. Mérlege 1,47 dl tiszta szesz, és rengeteg szénsav.
A 4. alany már komolyabb piával próbálkozott, mégpedig a klasszikus házi vegyigyümi pálinkával. Fogyasztási szokásai hasonlóak voltak a söröző alanyéhoz, azaz eleinte szinte le se tette a poharat, később pedig már csak az üveget szorongatta egy-egy kisebb kortyintással. A pálinkáról elmondható hogy az embert szinte karaoke hőssé teszi, ezen kívül fejleszti az idegen nyelvű kommunikációs képességet, és rombolja az anyanyelvi megnyilvánulásokat. A bátorság egyenes arányosan nő az elfogyasztott pálinkamennyiséggel. Alanyunk különleges képességet is kapott, mégpedig azt, hogy az első 10-12 pálinka után képes volt az elfogyasztott mennyiséget újra bemutatni egy korláton kihajolva, és ezután még egy hasonló mennyiséget bevételezni. Gratulálunk! Az autópilóta működés itt volt a leginkább tapasztalható, mivel lefekvés előtt még egy üveg ásványvíz elfogyasztásával biztosította magának, hogy másnapra kutya baja se legyen. Mérlege kb. 1,2 liter pálinka ami 4,8 dl tiszta szesznek felel meg.
Az 5. alany kombinációs megoldást kapott, mégpedig a kalapács nevűt. Ez úgy készül, hogy az ember kitölt egy két decis pohárba 1 dl energiaitalt, óvatosan beledob egy feles poharat, ami meg van töltve jégerrel. Már csak így leírva is garantált hatás ígérkezik. Nem is kellett sokat várni, alanyunk az 5. pohár után szteptáncosokat meghazudtoló mozdulatokat adott elő, és az egyenes haladás közben több szekrényt és hűtőszekrényt is bevont a koordinált mozgása a koreográfiába. Fantasztikus előadást láttunk, azonban az alany amilyen gyorsan jókedvre derült, olyan hamar ki is dőlt. Végül is az éjfélt se várta meg ébren, és másnap emberes macskajajjal kelt. Mérlege 8 darab koktél, azaz 1,6 dl tiszta szesz.
A 6. volt a kontroll alany, aki kizárólag alkohol mentes italokat fogyasztott. Átlagosan az egész este alatt 2 liter kólát vitt be, és ő feküdt le utolsóként. Viszont jó kedve nem volt egyáltalán határtalan, mivel az első alany állandóan énekeltetni akarta az udvaron, a második alany nem hagyta pihenni, és a vörösboros falfesték közvetlen közelébe tartózkodott. A harmadik alany elrángatta magával a felfedező körútra, és alig tudott megszabadulni. A negyedik alany angolul próbálta figyelmeztetni hogy menjen el az erkély alól levegőzni, mert ott útban van! És végül az 5. alany minden előzetes felszólítás nélkül a karjaiba zuhant, így cipelhette őt is az ágyba. Mérlege két összepiszkolt felső, több kék-zöld folt, és egy felejthetetlen éjszaka!
Tanulmányunk végére kijelenthetjük, hogy mindegy mit iszunk, mert a mértéktelen ivászat mindig ugyanoda vezet. Természetesen a mérleg másik oldalán se jó állni, mert sok részeg között egyetlen józannak lenni nem mindig kifizetődő.
Boldog újévet minden kedves olvasónknak!
|
|