Ugródeszka  - online zenei folyóirat  
Archívum
 
 
Kifutó
  Urald az egész Étert!  
 

2011-ben is megrendezésre kerül az ÉTER Fesztivál, azaz az V. Észak-Magyarországi Tehetségkutató Ifjúsági és Rock-fesztivál! A rendezvény célja, hogy lehetőséget nyújtson a határon innen és azon túl élő amatőr magyar zenekarok számára, valamint hogy a fiatalok számára tartalmas és hasznos kikapcsolódási lehetőséget biztosítson.
Ebben az évben 48 zenekar juthat be az elődöntőbe, akik rock, metal és alternatív kategóriákban mérettethetik meg magukat. Érdemes sietni, mert a JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ 2011. április 12. A jelentkezők közül 4 zenekar a közönség szavazatai alapján juthat az elődöntőkbe, a maradék 44 helyre a zsűri választja ki a versenyzőket.

Az elődöntők helyszínéül a salgótarjáni Tóstrand szolgál, ahol számos kikapcsolódási lehetőség vár rátok. Gokartozási lehetőség, vetélkedők, karaoke, gulyásfőző verseny, iszapbirkózás, strandfoci, szóval nem érdemes otthon maradnotok!

A versenyzőknek minimum 3 saját számot kell eljátszaniuk, és a rendelkezésükre álló 20 perc játékidőt maximálisan ki kell tölteniük. A zsűri minden elődöntő alkalmával 4 +1 (közönségszavazással) zenekart juttat tovább a döntőbe, ezáltal a június 17-19 között megrendezett gálán összesen 20 zenekar vehet részt.

A versenyen nem vehetnek részt azok a zenekarok, akik hivatalosan kiadott hangzóanyaggal, teljes albummal rendelkeznek!

És hogy miért érdemes küzdeni?

A díjak listája még nem teljes, de már most is rendkívül értékes nyereményekkel gazdagodhat a győztes!

- A fesztivál 1. helyezettjének 120. 000 Ft készpénz
- Denevér Hangstúdió felajánlásával 20 stúdióóra, plusz 50%-os kedvezmény vásárlás esetén
- HangArt Stúdió felajánlásával 10 stúdióóra
- Powerground Management féléves tagság
- Systron Digital Pictures felajánlásával 50%-os kedvezmény videoklipre amely mellé ajándék weblapot és promó fotókat kaptok.
- Interjú a győztessel a HAMMER WORLD portálján, lemez- illetve demóismertetők, a Passzió.hu portálon, interjú az összes jelentkező zenekarral.
- Ajándékcsomagok, egyéb meglepetések
- Fél éves gitároktatás Alapi Istvántól valamely gitárosnak
- Közös koncert a fesztiválon fellépő neves zenekarok valamelyikével
- Fellépési lehetőség egy országos hírnevű fesztiválon
- Győztes zenekaroknak biztos fellépést ajánlunk a 2012-es ÉTER Fesztiválra, minimum útiköltség térítéssel
- Rádió és Tv megjelenés
- Powerstate Hangszer üzlet felajánlásával 20% kedvezmény minden nevezett zenekarnak
- Hangszer Arzenal felajánlásával:

1. helyezett
-50% egyszeri vásárlási kedvezmény max. 200.000 Ft értékben a cégünk által kizárólagosan forgalmazott termékekre.
2. helyezett
-30% egyszeri vásárlási kedvezmény max. 100.000 Ft értékben a cégünk által kizárólagosan forgalmazott termékekre.
3. helyezett
-20% egyszeri vásárlási kedvezmény max. 70.000 Ft értékben a cégünk által kizárólagosan forgalmazott termékekre.

- Minden nevezett zenekar (csak tagok!) fesztivál bérletet kap a 2011-es ÉTER eseményekre. Illetve a 3 napos gálára egyszeri étkezést, italkedvezményt is biztosítunk a kedvezményes szállás mellett.

Ha zenéltek, jelentkezzetek, ha nem, akkor viszont feltétlenül látogassátok meg a tehetségkutatót, hiszen 19:00 előtt a belépés ingyenes, és olyan fellépők szórakoztatnak titeket esténként, mint a BLIZARD, AETRIGAN, HOLTIDŐ, MYTRA, FIRE GUNS, ALL RIGHTS RESERVED, REFLECTED, VERTIGO, iNSANE, WATCH MY DYING, CADAVERES, WISDOM, KALAPÁCS, SUBSCRIBE, ROAD!

Minden fontos információ megtalálsz a http://www.eterfesztival.hu weboldalon.

 
 
1
 
 
Színpadi hangfal
 
Interjú | Szakbarbár | Csináld magad | Kifutó | Koncert | Interaktív | Galéria | Apró | Archívum | Kapcsolat | Partnerek