Ugródeszka  - online zenei folyóirat  
Archívum
 
 
Szakbarbár
  Kisvonat, vagy multieffekt?  
 

Gitárosok örök harca folyik az effektezés terén, hogy mivel szól jobban a torzítás, mitől lesz dögösebb a hangzás. Jelen cikkben átfutjuk a lehetőségeket, megvizsgáljuk a különböző jól bevált módszereket minőség és hatékonyság szempontjából. Az okfejtésben segítségünkre volt Tóth Péter a Nortyx hangstúdió hangmérnöke, aki már talán minden létező megoldással találkozott munkája révén.

Elsőként nézzük a legrégebbi, klasszikus utat, azaz a gitárerősítőbe beépített torzítókat. A technológia mellett szól, hogy a legtöbb konstrukció elektroncsöves torzítóval rendelkezik, aminek hamisítatlan testes Rock hangzása van. Tapasztalatok szerint a legnagyobb zenészek erre a megoldásra esküsznek, mivel a hang természetes úton torzul, nincs digitalizálás és egyéb minőségromboló mechanizmus. Azonban érdemes megjegyezni, hogy így a gitáros korlátozva van, mivel maximum 2-3 torzított hangot tud beállítani előre, és egy tisztát, ami a technikás műfajokban kevés.

Időrendi sorrendben második versenyző a torzító, illetve effekt pedál. Ennél a megoldásnál már szabad kezet kap a zenész, mivel a pedálok sorba köthetők, így olyan kisvonatot alakít ki belőlük amilyet csak szeretne, illetve amit a zene megkíván. A technológia jobb esetben még mindig analóg, ellenben az elektroncsövet már elfelejthetjük. Tehát a hangzás valamivel vékonyabb, de sokkal több a lehetőség a cifra effektekre. Problémaként említhető, hogy nagyon nagy a meghibásodás lehetősége, mivel a sorba kapcsolt effektek közötti kábelek meghibásodhatnak, illetve két nagyon különböző effekt között nehézkes a váltás, mivel nincsenek előre beállítható presetek.

Következő generáció a multieffekt pedál, ahol két különböző kategóriát érdemes elkülöníteni. Az első a pár 10.000 ft-os kategória, ahol az ár általában a hangminőség romlására megy. Ezek tökéletesen megfelelnek kezdő, és haladó zenészeknek, de nagy minőségre ne számítsunk. Másik kategória a drágább multieffektek, amik már analóg hangzást biztosítanak, és a beállítási lehetőségek száma szinte végtelen. A jobb pedálokról elmondható, hogy már gitárláda sem kell hozzájuk, mivel a hangszóró szimuláció is be van építve. Természetesen mivel a gitár jelét a bemeneten digitalizálja a pedál, ezért felléphet minőség romlás. Jó fülű zenészek szerint a digitalizálás miatt a hangzás sosem érheti el az analóg cuccok hangját, de erről folyamatos viták vannak a szakmában, mivel a mai analog-digital átalakítók már emberi füllel nem észlelhető torzítást visznek csak a hangútba.

Legmodernebb, és még gyerekcipőben járó technológia, a számítógépes VST hang szimuláció, ami lényegében egy jó minőségű hangkártyából, és egy szoftverből áll. Ezekkel a rendszerekkel a határ a csillagos ég, a minőség is az egekig felvihető, de sajnos még megbízhatatlanok, mivel a számítógép hibájából hajlamosak lefagyni. Egy kifagyás elég kellemetlen tud lenni egy élő koncert közepén. Nem beszélve arról, hogy senki se visz szívesen laptopot egy kis klub színpadára, mivel nem bírják az ütéseket, és a nagy rezgést. A VST technológia egyelőre otthonra és a stúdiókba való, ahol nincs szükség hirtelen beavatkozásra.

Összegezve a fentieket, a legjobb ár-érték arányú megoldás, ha kombináljuk az analóg csöves gitárfej+láda párost, egy jó minőségű multieffekt pedállal. Így a dögös hangzás is megmarad, és az effektek végtelen tárháza is elérhető egy gombnyomásra.

 
 
1
 
 
Színpadi hangfal
 
Interjú | Szakbarbár | Csináld magad | Kifutó | Koncert | Interaktív | Galéria | Apró | Archívum | Kapcsolat | Partnerek