Author Archives: Admin

konyhabútorVilágéletemen imádtam főzni. Sok éven át szakács akartam lenni, ezért mentem el egy kifőzdébe először. Később megnyitottam a saját éttermemet a belvárosban. Szerettem volna otthonra is olyan csodálatos konyhát, mint amilyent az étterembe is sikerült varázsolnunk. Mostanra lett egy olyan rituálénk, hogy minden vasárnap én főzök a családra. Ilyenkor átjönnek nagynénik és nagybácsik, unokatestvérek, nagymamák és nagypapák egyaránt. Nem kis munka megfőzni mindent, de mivel imádom ezt a hobbit, nekem nem jelent problémát. Természetesen mégis szerettem volna olyan helyiségben lenni, ahol igazán jó érzem magam. Ezért választottam most is, mint már annyiszor máskor, a Novitano.hu Webáruházat. Itt tudtam megvásárolni ismét a legjobb konyhai berendezéseket, és persze éppen úgy, mint azelőtt, most pontosan és ingyenesen szállították ki az „új konyhámat”. Ha eddig jó volt főzni, most már tökéletes elfoglaltság.

nemzetközi csomagszállítás

nemzetközi csomagszállítás

Bátran gyere te is, látogasd meg a Futar.hu weboldalát, a www.futar.hu –t és nézz körül kicsit nálunk. Ha szeretnél expressz, belföldi vagy külföldi csomagszállító szolgáltatásokat igénybe venni, de nem akarsz csalódni, hidd el, mi jó választás leszünk számodra. Mivel szeretnék, hogy elégedett ügyfeleink közé tartozz, rengeteg mindennel várunk most téged. Így például, sürgős kiküldendő csomagod esetén, mi akár 180, sőt 90 perc alatt kézbesítjük neked azt. Áraink verhetetlenek, a csomagjaidra pedig maximálisan vigyázunk. Egy ügyfelünk nemrég így vélekedett rólunk: „Nagyon hálás vagyok nektek, hogy mindig minden csomagomra új vigyáztok, mind eddig még senki. Hálás vagyok az igazán jutányos árakért, a rengeteg segítségért és azért, hogy akkor is tudtok nekem segíteni, amikor rendkívül sürgős szállítani valóm van. Majdnem hihetetlen, hogy a múltkor 90 percen belül megérkezett a csomagom. Mindenkinek ajánlani szoktalak titeket, hiszen megérdemelitek. Köszönöm.”
Tégy te is egy próbát. Futár.hu

gyogyparna noknekNem hisz az orvosi gyógyszerekben? Gyerekeknek készült, de felnőttek részére is ideális és maximálisan jótékony hatással bíró párnáinkat ajánljuk. Lázcsillapító hatás szeretne elérni, akkor fagyasztva, hűtőpárnaként használható. Fájdalom enyhítése nem rögtöni fagyaszt, ami bőrproblémákat jelentene. Működése az egyenletesség, hosszas folyamatos hűtés a fájdalom enyhülése és elmúlása érdekében. Melegítő lehetőséget biztosít azokban az esetekben, amikor hasfájás problémák merülnek fel. Újszülött és kisgyermekek kitámasztása a testükhöz igazodva a megfelelő pihenést biztosítja. Huzata könnyen tisztítható, puha és allergiamentes. Használatkor a jól kiszellőztetett párnával már nem kell csinálni semmit. Huzata mosható és cserélhető. Tartosággát bizonyítja, hogy örökletes darab. Nagyobb gyerekek alvós, ölelgetős párnának szívesen használják. Vásároljon most webáruházunkabn, örök garanciával rendelkező párnát a természetes gyógymód és a jó alvás érdekében.

 

menyecske cipő

menyecske cipő

Imádom az Elegant Sutidot. Ez az a webshop, aminek köszönhetően, tökéletesre sikeredett az esküvőm. Rettenetesen vágytam egy olyan esküvői cipőre, ami nem csak csodaszép, de amit én magam álmodtam meg. Nem találtam semmilyen lehetőséget, ezért eléggé megijedtem, hiszen közeledett az esküvő. Ekkor küldött a vőlegényem egy fergeteges weboldalt. Ez nem volt más, mint a www.eskuvoiciposzalon.hu . Első látásra beleszerettem az Elegant Studioba, ahol hatalmas termékpalettát találtam. Hihetetlenül gyönyörű tánc cipőkre, esküvői cipőkre, férfi és női alkalmi cipőkre, menyecske cipőkre, örömanya cipőkre és karakter cipőkre találtam. Mikor azonban megláttam, hogy itt dekorálnak lábbelit külön igények szerint is, még a szemem is könnybe lábadt. Beleugrottam a vőlegényem ölébe, hiszen tudtam, valóra váltják az álmomat. Így is lett. Nekem volt minden idők leggyönyörűségesebb cipője. Köszönöm!

admiralstudio.huKeresed a legjobb árakat és lehetőségeteket? Akkor gyere bátran, látogasd meg az Admiral Stúdió weboldalát, és szemezgess fergeteges ajánlataink közül! Nálunk hidd el, mindenre rá fogsz találni a témában. Válogass most klasszikus és modern konyhabútorok, konyhai berendezések, sarokelemek, kamraszekrények, felnyíló szekrények de akár üveghátfalak, mosogatók, csaptelepek, tűzhelyek, hulladéktárolók vagy páraelszívók közül. Ha minket választasz, valódi minőséget fogsz kapni, ami hosszútávon befektetés, hiszen növeled otthonod értékét. Legyen neked is gyönyörű konyhád a segítségünkkel, hogy végre a főzés igazi élménnyé alakuljon. Konyharegény Blogunkat is ajánljuk figyelmedbe, ahol remek olvasmányokra bukkanhatsz. Ne bízd hát magad a véletlenre, bízd magad ránk, hogy ne kelljen csalódnod! Ahol minden út a konyhába vezet: Admiral Stúdió

rejtett kamera

rejtett kamera

Egy erdő szélén lakunk, ahol csend és nyugalom van. Szeretem az erdőt járni, ami sok állalt otthona, amelyek elsősorban éjszakai állatok. Ha úgy alakul, a gyerekek is sokszor kihozzák az unokákat, akik szintén szeretik az erdőt, meg az állatokat. Egyik alkalommal, amikor reggel néztük a vadnyomokat, unokám megszólal! Papa, hogy lehetne látni is az állatokat éjszaka is? Tudod, nem maradhatsz fent, mondtam az unokámnak! Tudom, de én szeretném látni őket, mondta morcosan. Elmondtam a fiamnak ezt a beszélgetést, Ő pedig elmosolyodott! Legközelebb megmutatjuk neki, rendelek majd a metroman.hu webáruházból egy rejtett kamera és rögzítőt, ami sötétben is működik, sőt, csak akkor indul el a felvétel, ha mozgás van a rejtett kamera látóterében. Utána pedig a számítógépen meg tudja nézni, hogy milyen állatok mozogtak éjszaka! Neked is jól jön majd, mert ha esetleg ólálkodnak a ház körül, azt is rögzíti! Amikor pedig itt vagyunk, akkor megnézheti az éjszaka mozgó állatokat, amiknek utána a nyomait szoktátok nézni!

Tulipános láda

Tulipános láda

Hivatalosak voltunk főnököm esküvőjére, akinek a leendő felesége, népi hímzéssel készülő ruhákkal foglalkozik. Így aztán gondban is voltunk, hogy milyen ajándékot vigyünk, ami egy ilyen alkalomhoz illik! Feleségem ötlete volt, hogyha már népi hímzéssel foglalkozik, akkor hungarikum ajándék legyen! Rendben, mondtam, de mégis, mi legyen? Nézzük meg az internetet, javasolta feleségem! Beütöttem a magyaros ajándék kifejezést, és a hungarikumbolt.hu webáruházat adta be! Milyen jó, hogy azt adta be! Itt aztán lehetett választani a sok magyaros ajándék között! Sokat nézegettünk, válogattunk, mivel annyi minden lehetőség van, még külföldinek, ajándéknak is kitűnő lehetőségek! Végül aztán, úgy döntöttünk, hogy a legmegfelelőbb egy tulipános láda lenne, és persze, a főnökömre gondolva, benne néhány üveg kiváló magyar pálinka, gravírozott fadobozban, és persze, hozzá szintén tulipános pálinkás poharak, magyaros butykossal! Volt is meglepetés, amikor átadtuk az ajándékot! Még a menyasszony is a könnyeivel küszködve köszönte meg, és megígérte, hogy féltve őrizni fogja ezt a szép hungarikum ajándékot!

géllakk

géllakk

A barátnőm a tipikus vagány lányok táborába tartozik. Harsány, gyönyörű, sportos, jó kedélyű, ambiciózus. Egyszerűen odáig vagyok érte. Szeret szépítkezni és régen manikűröshöz is járt. Mostanában azonban erre nem maradt ideje, pedig imádtam a csinos kis körmeit. Azt mondta, ha találok neki egy olyan lehetőséget, aminek a segítségével magának készítheti el a körmöket, akkor megteszi. Nekem sem kellett több, lázasan bújtam az oldalakat, hiszen fontos volt számomra, hogy újra olyan csodaszép legyen a kis keze, mint régebb. Találtam egy webáruházat, amiről első pillantásra tudtam, hogy imádni fogja. Meg is mutattam neki a Fill@Go weboldalát. Csak ámult és bámult, teljesen beleszeretett a www.fillandgo.hu –ba. Igazából nem lepődtem meg, hiszen valóban igény weblap, ahol sport géllakkokat vásárolhatnak a hölgyek. Hatalmas a termékpaletta. Mondanom sem kell, hogy azonnal rendelt. A kiszállítás ingyenes és gyors volt, azóta pedig Petra kezei olyanok mint egy vagány királylánynak. Köszi!

Relay 7000

Relay 7000

Barátom fia évek óta együtt járt egy lánnyal, akit már el is jegyzett. Tavaly eltervezték, hogy idén, az év elején összeházasodnak. Mindent megszerveztek, elkészültek a csodálatos esküvői meghívók is. Mindketten nagy ismeretségi körrel rendelkeznek, így az esküvőre és az utána következő lakodalomba is több száz meghívót kellett elküldeni. De ki fogja, azt a sok borítékot megcímezni? Kérdezte a mennyasszony barátom fiától, leendő párjától. Majd nekiállunk, és megcímezzük, mondta neki. Barátom felhívott telefonon, és elmesélte, hogy milyen gondban vannak. Nehogy kézzel csináljátok, mondtam. Keresd meg a delfinrendszerhaz.hu weboldalt, ahol a borítékoló gépek és címnyomtatók mellett, gépi borítékolást is vállalnak. Megbeszélitek, hogy mennyi borítékot kell megcímezni, meg beletenni a meghívót és egy borítékoló gép elvégzi a munkát! De jó, hogy felhívtalak, mondta hálásan a barátom. Mindjárt megnézem a delfinrendszerhaz.hu weboldalt, és hívom a fiamat, hogy mikor tudja vinni gépi borítékolásra a meghívókat.

kerámia mosogató online

kerámia mosogató online

A konyhák régen és most. A konyhák megjelenése nem csak a sokféle stílus miatt változott időről időre. A sok-sok év során, mióta az asszonyok a saját konyháikban sütnek és főznek a konyhák funkciója, mérete és a házakban való elhelyezkedése is rengeteget változott. A kezdetben csak minimális elvárás volt a konyhák méretével és berendezésével kapcsolatosan. A legalapvetőbb eszközökkel felszerelt külön helyiség ez időtájt ráadásul kizárólag az asszonyok birodalma volt. Manapság már azonban sok férfi is szívesen ragad fakanalt és a jól felszerelt, modern konyhákat ma már nem zárjuk el feltétlenül egy ajtóval a lakás többi helyiségétől. Ma inkább az egy légterű megoldások a kedveltek. A konyha, az étkező és a nappali egybenyitásával egy új hármas egység jött létre. A kerámia mosogatók, a korszerű tűzhelyek, a beépített sütők, hűtők és mosogatógépek pedig a mai kor háziasszonyának és háziurának legnagyobb segítő társaivá váltak. A modern eszközökkel ma már sokkal könnyebbé vált a konyhai munkavégzés és a terek egybenyitásával végre mindig együtt lehetnek a családok.