Author Archives: Admin

rusztikus konyhabútorÉletem eddigi szakaszában volt szerencsém nagyon sok embert megismerni, ennek köszönhetően pedig nagyon sok lakásba bejutni. Az ezekkel kapcsolatos tapasztalataimról szeretnék most néhány mondatot megosztani Önökkel. Arra jöttem rá ugyanis, hogy hiába a szép berendezés, az ízlésesen összeválogatott lakberendezési tárgyak, ha azok láttán nem érezzük a lakásban lévő harmóniát. Márpedig én a legritkább esetben éreztem azt a házakban és lakásokban, hogy harmónia van, aminek az lehetet az oka, hogy a berendezés nem volt összhangban, a bútorok nem egy stíluson belül voltak összeválogatva. A tulajdonosok észrevehetően tudatában voltak annak, milyen bútorokra van szükségük, ám azok nem illettek egymáshoz. Érdekes, de legjobban a konyhaberendezés sikerült mindenhol. Ez persze nem véletlen, mert egy jól megválasztott klasszikus konyhabútor vagy rusztikus konyhabútor megadja a helyiség alaphangulatát, az apróbb kiegészítők beszerzése pedig már nem olyan nehéz feladat, a megfelelő összhang létrehozása ezek figyelembe vételével már nem nehéz.

kapu-tavnyitoMikor párommal az automata kapu téma szóba jött, ő csak ennyit mondott róla: kényelmes és néha elromlik. Körülbelül nekem is ez a két szó jut eszembe amellett, hogy praktikus, biztonságos. Komoly szerkezet, hiszen kapunyitó automatika működteti, ezen belül a kapu motor. Elképzelem mikor látok egy szép nagy házat, megérkezünk és már nyílik is a két szárnyas kovácsolt vas kapu. Nagyon szép látvány, de sajnos ilyet még csak filmekben láttam. Azért kell ehhez egy ház méret is, hogy jól mutasson. Én megelégednék egy kicsi családi házzal és egy kicsi kapuval. Nem tudom, hogy az automata kapuknak mekkora a jövője, de azt jósolom, hogy hamarosan majdnem mindenhol az lesz. A tömb házakban félig az van már, hiszen a kapucsengő, amikor megszólal, fentről egy gombnyomással kinyitjuk lent az ajtót. Van olyan lépcsőház, ahol a kaputelefon gombjai segítségével egy kóddal, kulcs nélkül nyitható a bejárati ajtó. Tehát félig már automatizálódott ez is. Persze nem mondom, hogy mindig tökéletesen működik.

védjegy figyelésÖnnek van valamilyen védjegye? Bevallom, nekem nincs, de barátom kapcsán valamilyen mértékbe belelátok a dolog hátterébe is. Neki a mindennapos küzdelme miatt tudom, hogy mennyire fontos dolog a védjegyfigyelés. Ennek köszönhetően és emiatt lehet kérni, hogy védjegyjogosultként értesítsenek minden eseményről, amikor a korábbi elsőbbségű védjegyhez hasonló megjelölésre nyújt be valaki igényt. Természetesen ilyenkor a bejelentéstől függetlenül a korábban védjegyjogosult megtarthatja védjegyét és tudomást is szerez a potenciálisan „veszélyes” bejelentéséről és még annak bejegyzése előtt megakadályozhatja felszólalás benyújtásával annak listázását. Ez költséghatékonyabb és egyszerűbb folyamat is, hiszen így nem kell a lajstromozás után foglalkozni a később beadott védjegykérelem töröltetésével. A védjegy figyelés ma már nem is nehéz feladat, mert a gyakorlatban ezt már a számítógépeknek köszönhetően „gépesített” módon, szoftverek segítségével végzik az erre szakosodott vállalkozások és szakemberek.

infra matracAz infra terápis fantasztikus hatásairól már korábbi cikkemben írtam. Most szeretném bemutatni infra terápiás termékeink választékát. Infra lepedők, matracok és masszírozó termékek közül választhat, aki ellátogat webáruházunkba. Infra lepedők, derékaljak Novo Therm kategóriában három termékkel találkozhat, aki idelátogat. 80 x 190 cm-es teflonos infra lepedő-derékalj 23 %-os kedvezménnyel kapható weboldalunkon, mely 35 900 Ft-ot jelent jelenleg. Ebben a kategóriában található még újdonságunk, a szintén 80 x 190 cm-es infra lepedő-derékalj extra aloe vera, extra huzattal elnevezésű árucikk, mely jelenleg 29 %-os kedvezménnyel 38 900 Ft-ért vásárolható meg tőlünk. Az infra lepedők fül alatt találhatja meg utolsó infra lepedő-derékaljunkat, mely az egyedülálló ezüst szálas silver protect technológiával készült. Extra akciós áron jelenleg 27 %-os kedvezménnyel 39 900 Ft-ért rendelheti meg tőlünk ezt az elképesztően jó hatással bíró termékünket. Nézzen be a www.vitaltrade.hu oldalra,  az infra termékekért.

női divattáskaNagyon sok üzlet, aminek van kézzel fogható árusító helye rendelkezik online felülettel is. A nagy cégek (cégnevet nem írok) rájöttek arra, hogy muszáj online is gondolkodniuk, mert manapság ez már elengedhetetlen. Például az egyik cipőkre szakosodott üzlet is megnyitotta webáruházát. Ugyan úgy lehet cipőt rendelni, mint mondjuk táskát, tehát minden olyan termék megtalálható online, ami megtalálható az üzletben is. Fontos szerintem, hogy ha mondjuk táska üzletünk van, akkor legyen egy online elérhető táska webáruházunk is, hiszen így több embert érhetünk el, ezzel növelve a vásárlók számát. Egyre több nagy üzlet indít webáruházat, mert ez a jövő. Gondoljunk bele, hogy hányszor megyünk fel az internetre, hogy táskát, cipőt vagy ajándékot keressünk. Egyszerűbb és gyorsabb, mint bejárni mondjuk Budapestet. Ha esetleg van szállítási díj, még akkor is megéri, mert az útiköltség lehet, hogy több lenne, ha felkerekednénk és elmennénk vásárolni. Ezzel nem azt mondom, hogy ne lépjünk ki a lakásból, mert tudom, hogy a vásárolgatásnak is meg van a maga hangulata, én is nagyon szeretem. Főleg Karácsonykor, mikor minden karácsonyi hangulatban pompázik. Azonban van olyan eset, amikor nincs idő kimozdulni vásárolni. Na akkor jönnek jól a webáruházak. Bővebb információ itt:http://www.taskafutar.hu/

irodaszékÖn tudja, hogy mitől lesz kiváló egy irodai szék? Elárulom, hogy én mit tartok a  legfontosabbnak. Szerintem a választás során oda kell figyelni az állítható magasságra, hiszen az ideális irodaszék magassága a földtől körülbelül 40-55 centiméterre van testmagasságnak megfelelően. A helyes magasság beállításához arra van szükség, hogy a széken ülő munkatárs lába kényelmesen érjen rá a talajra, a combok vízszintesen álljanak, a kar pedig az asztallal egyvonalban legyen. Ezeknek a feltételeknek legjobban a gázliftes irodaszékek felelnek meg, mert ezeket e legkényelmesebb és legegyszerűbb beállítani. Én mindig szoktam figyelni a megfelelő ülőmélységre és ülőszélességre, így csakis olyan irodaszéket választok, amely legalább 45-50 centiméter széles és megfelelő távolságot biztosít a szék széle és a térdhajlat között. A háttámla sem maradhat figyelmen kívül, hiszen fontos, hogy a függőlegesnél kicsit nagyobb szögben legyen hátra. Ezek a feltételek szem előtt tartása mellett csakis ergonómikus irodaszék jöhet számításba.

vízálló ruházatMire van szükség az őszi horgászathoz? Megfelelő felszerelésre, a nyáritól különböző etetőanyagokra, csalikra, botokra és orsókra. A halradar, a kapásjelző, a sátor és a horgász szék lehet ugyanaz, ám van, amin biztosan változtatni kell, ha vége a nyárnak. A felszerelések mellett szükség van új információkra is ahhoz, hogy tudd most mire hol érdemes horgászni. Az információk beszerzésében nem, de minden másban segíthet a horgász webáruház. Itt felkészülhetsz a következő szezonra és a hűvösebb időjárásra is. A speciális felszerelések, ruházatok és kiegészítők online rendelése gyors, egyszerű és időkímélő. Vásárolhatsz otthonról vagy a munkahelyedről, éjjel vagy nappal, hétvégén vagy hétköznap. A Te időbeosztásod szerint rendeleted meg a melegebb, vízhatlan ruházatot, az aromás etetőanyagokat, az új kiegészítőket és a legjobb fejlámpákat. Ne habozz, hiszen már vége a nyárnak! Légy mindig kész arra, hogy kifoghasd a szezon legnagyobb halát! Legyen tökéletes a felszerelésed minden szezonban!

Képernyőfotó 2015-10-11 - 17.21.15Szeretné, ha megszűnne a csontritkulása? Ez a betegség leküzdhető, ha a megfelelő életmód szerint élünk. Be kell tartanunk bizonyos szabályokat, ahhoz hogy ez így legyen. Kerüljük az élvezeti cikkek használatát. Erre oda kell figyelnünk, ha ép és egészséges csontokat szeretnénk.
A savasodás nagy probléma, és korunk egyik betegsége. A sav bázis egyensúly fenntartására oda kell figyelnünk. A mai stresszes életforma sajnos a savasodásnak kedvez, nem tesz jót az ülőmunka sem ebből a szempontból. Ezt csak erősíti az alacsony folyadékbevitel, figyeljünk hát oda ezekre a dolgokra. Sokat kell mozogni. Az étkezésen változtatni kell, így megelőzhető a savasodás. Csak ha odafigyelünk minderre, akkor érhetünk el biztos eredményt egészségünk megőrzésének érdekében. A megfelelő táplálkozással mindez orvosolható. Figyeljen arra oda, hogy mit visz be a szervezetébe, és nem lesz gond a savasodással többet. Emiatt nem kell majd aggódnia, és teljes egészséges életet élhet, minden probléma nélkül. Tegyen ezért!

szendvics rendelés Lehet egy rendezvényszervezés gördülékeny, kényelmes és egyszerű? Ma már mindez lehetséges, de ehhez persze meg kell találni a legjobb szolgáltatókat. Az étel és az ital mindig a legkényesebb pontja a céges rendezvényeknek és a magánbuliknak is. A vendégek sokfélék, így ízlésük, elképzelésük is más lehet arról, hogy mit is látnának szívesen a tányérokon és a poharakban. A legjobb megoldást az adhatja, ha szendvicsekben gondolkozunk. Ezt az ételt mindenki szereti és a tálalása is igen egyszerű. Válaszunk olyan szolgáltatót, amely pontosan szállít, amelynek igen nagy a kínálata és így valóban gördülékeny lehet majd a partiszervezés. Előre megadható a kiszállítás ideje, így megtervezhető a büféasztalok elhelyezésének és megtöltésének időpontját is mi határozhatjuk meg . Ezután már csak várni kell a vendégeket és megérkezésük után megkínálni őket a jobbnál jobb falatokkal. Egyszerűsítsük le a rendezvények szerevezését catering szolgáltató megbízásával, tegyük könnyebbé a munkánkat általuk.

keresőoptimalizálás árak ár

keresőoptimalizálás árak ár

Kép : Ossz meg magadról fotókat, képeket is havi 1 bejegyzésben. Az olvasó is ember és ha látja, hogy ki ír neki az növeli majd az olvasói hűségét.
Videó : Úgy működik, mint a kép csak hatékonyabb. A Webáruház Videó Minikurzusom, amiben 7 videót küldök nagy sikert aratott az olvasóim körében. Volt aki azt írta, hogy nagyon jó szuggesztív módon beszéltem hozzá és elkezdett dolgozni.
Díjak : Bármilyen díjat is nyertél azt rakd bele a blogodba, írj róla, mert ez egy pozitív eleme lehet a blogodnak. Nyugaton már iparág épült a különböző díjakra is, ahol pénzért lehetsz első pl. Arizóna államban SEO területen az adott hónapban. Ez csalás és nem is javaslom, mert könnyen lebukhatsz.
Ügyfél vélemények : Az olvasóid szívesen olvasnak meglévő ügyfeleidtől, így ha van rá lehetőséged kérd meg az ügyfeleid, hogy írjanak véleményt rólad.
Vendég blogger : Itthon sajnos még nem alkalmazott technika, köszönhetően a magyar “szomszéd tehene is dögöljön meg” attitűdnek. Nálunk sajnos nem működik a szakmai szövetség és mindenki ellenséget lát a másikban. A nagy USA-ban egymás blogjába írnak bejegyzéseket és osztanak meg szakmai anyagokat.
A szakértői keresőoptimalizálás árak blog profit generáló elemei