imgres-1Férjemet cége áttette egy új telephelyre, ahol még csak most fog indulni a termelés. Mivel hosszú időre el kellett volna emiatt válnunk, úgy gondoltuk, egyszerűbb és olcsóbb is lesz, ha nem egyedül költözik be a kapott lakásba, hanem kislányommal mi is megyünk vele. Már az indulás előtt elintéztük az összes formaságot, többek között az új óvodájában is voltunk, ahová a tanév közben kellett beilleszkednie. Természetesen, hiába tudtam, hogy jó helyen lesz ott is napközben, kicsit féltem, hogyan is fogja viselni az első napokat. Aggodalmam felesleges volt, hiszen mint lenni szokott, ő élvezte legjobban az új helyzetet. Már legelső nap azzal érkezett haza az oviból, hogy nagyon várták már az óvónénik és a gyerekek is, sőt saját jelével ellátott fogkefével is meglepték. Ebben az óvodában az a szokás, hogy év elején minden gyereknek rendelnek 3 darab, az óvodai jelével ellátott, az egész csoport számára egyforma színű fogkefét. Ez a megoldás rendkívül praktikus, hiszen nincsen minden nap veszekedés azon, hogy kinek is szebb az elektromos fogkeféje.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Post Navigation