Tag Archives: Céges Nyelvoktatás

ceges nyelvoktatasA gyerekek általában nem szeretik a kötöttségeket, az egy helyben maradást, a folyamatos koncentrálást. Egy jó tanár azonban játékos feladatokkal, vidám hangulatú órákkal folyamatos figyelemfelkeltéssel, sok szeretettel és odafigyeléssel le tudja kötni a gyermeket, sőt felkeltheti az érdeklődését a nyelvek, a nyelvtanulás iránt. Így van ez a battanoda.hu akkreditált intézményében is. A gyerekek már 2-3 éves koruktól elkezdhetik megismerni a választott idegen nyelvet. Először szüleik segítségével, majd később már önállóan is részt vehetnek a vidám hangulatú órákon. Észre sem veszik, és máris elsajátítják az első szavakat, az első mondatokat. Az iskolások a kötelező órák után a délutáni órákban is szívesen járnak ide, hiszen az oldott hangulatot, a barátságos tanárokat, az érdekes tanórákat hamar megkedvelik. A felnőttek számára is kitűnő nyelvi képzést biztosítanak kezdő, haladó és újrakezdő szinteken is. Angol, spanyol, orosz, olasz és német nyelvtanfolyamok, szaknyelvek, anyanyelvű oktatás, céges nyelvoktatás, OKJ képzés, tűzvédelmi szakvizsga, buisness course tanfolyamok és vizsgalehetőségek igény szerint.